Hála...

Updated: Mar 12

 

Sokszor nem is vagyunk tudatában, elfelejtjük, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. A mindennapi dolgok természetesnek tűnnek, és csak akkor jövünk rá, hogy milyen szerencsések vagyunk, amikor ezek a dolgok csorbulnak vagy nálunk, vagy másnál. Pedig a hálás embernél nincs boldogabb. A jó dolgokra könnyű hálával gondolni. A rosszakra nem is tudom, hogy lehet-e. De ahogy Pollyanna (Eleanor H. Porter: Az élet játéka) tanítja, mindenben megtalálhatjuk a jót. Néha nagyon nehéz és sokáig kell keresni, de izgalmasabb a “játék”.

 

Nem írtam még másokról, de Pataki Zita és férje, Attila története a kilencedik lombik próbálkozásukról megállított, s elgondolkoztam:

 

 

 

Drága Zita és Ati!

Napok óta csak kavarognak a gondolatok bennem. Hogy igazságtalan, hogy miért így végződött. De csak arra tudok gondolni, hogy ennek így kellett lennie. Hogy lehet, így óvott meg Titeket a Gondviselés valamitől, és más terve van Veletek. Hogy ebben a csodálatos társasjátékban, amiben élünk, most kimaradtatok megint egy körből, de lehet, hogy feljebb/előrébb léptetek egy másik mezőre. Egy másik kanyart vett most a Ti utatok. Teljes szívből és őszintén éltek meg minden pillanatot, legyen az jó, vagy rossz. Mert szerettek élni, s szeretitek az életet. Ezt megmutattátok nekünk, köszönjük. Nagyon köszönjük. 

Mindenkinek adtatok... Reményt annak, aki még az út előtt vagy épp rajta van, még nagyobb hálára buzdítást annak, akinek már van gyermeke, és vigaszt annak, akinek már nem lehet kisbabája. S remélem jól érzem, hogy Ti pedig kaptatok. Sok szeretetet, együttérzést, tiszteletet. És az is lehet, hogy ez valami újnak csak a kezdete.

 

Talán ezeket a fenti sorokat írnám meg levélben Nekik.

Én három kisfiú anyukájaként néztem, izgultam, drukkoltam végig, vártam az összes részt. Természetesen végtelenül hálásak vagyunk a férjemmel a gyermekeinkért. Igen, három aktív kisfiú néha kötél idegeket kíván, és előfordul, hogy elfogy a türelmünk. S amikor majdnem elszakad a cérna, arra gondolok, hogy de jó, hogy vannak. Hogy például az esti lefekvésnél a tizenhuszadik “takarj be és még nem is adtam puszit” című időhúzásokat (is) mennyire meg kell becsülni… és minden fáradtságom, mérgelődésem elszáll.

 

Nem lehetünk eléggé hálásak a gyermekeinkért, csodálatos ajándékok.

 

És hála Nektek is Zita és Ati, hogy megmutattátok a saját küzdelmeteken keresztül, hogy mekkora érték az élet, egy Élet. Mert olykor hajlamosak vagyunk elfeledni kicsit, és kellenek ezek a lelki villámcsapások, kellenek a hús-vér példák. 

 

(Aki még nem látta a 10 részes vlogot, itt megnézheti)