Search

Együtt fejlődünk tovább

 

Egyesületünk fejlődése idei első mérföldkövéhez érkezett. A szakmai stábunk a futball világból jól ismert szakemberrel egészült ki, aki tudásával, tapasztalatával labdarúgó szakosztályunkat erősíti.

Gál István vezetésével folytatódik a 2015-ben megkezdett munka a szakosztály életében, aki a nemzetközi színtéren szerzett ismeretit készül átadni a III. kerületi Torna és Vívó Egylet labdarúgó szakosztály utánpótlásának. Tóth András vitathatatlan érdemeinek köszönhetően kinevezésétől számítva Egyesületünk labdarúgó szakosztályának taglétszáma 127 főről 246 tagra bővült, ami egy újabb kihívást eredményezett számunkra. A megnövekedett feladatok ellátásához, a minőségi munka folytatásához, az új szintlépéshez, a további fejlődéshez elengedhetetlenné vált, hogy a szakosztály vezetését ketté válasszuk. Tóth András továbbra is a felnőtt korosztály vezetőedzői feladatait látja el, míg Gál István utánpótlás szakmai igazgatóként fogja össze labdarúgó szakosztályunk utánpótlásképzését. A két szakember egymást segítve alakították ki munkamódszerüket, amivel a labdarúgó szakosztályunk csak nyert:

 

Tóth András – vezetőedző: „A megnövekedett feladatokra találnunk kellett egy szakmai segítőt, akivel tovább folytathatjuk a két és fél évvel ezelőtt elkezdett utat. István tapasztalatának köszönhetően olyan tudásbázis került az Egyesületünkhöz, ami egyedülálló a magyar kerületi sportéletben. Bízom benne, hogy a közös munka pozitív eredménye hamar megmutatkozik.”

 

 

Gál István – szakmai igazgató: „Egy profi csapatba, egy működő egyesületi kultúrába érkeztem. Az eddig elért eredmények, a modern közeg, a kiváló csapat és közösségi élet mondatta velem, hogy itt a helyem. Tanítani jöttem, mialatt én is tanulhatok.”

 

A két szakember egyetértéssel, az áhított közös cél reményében, egymást segítve indul a szezonnak.

 

Fogadják sok szeretettel a TVE szakmai stábjának új tagját, bátran szólítsák meg vagy keressék kérdéseikkel!

 

 

 

 

Gál István karrierút a kezdetektől:

A 43 esztendős, szentesi születésű Gál István Magyarországon a III. kerületi Torna és Vívó Egyletben, Sopronban, BVSC-ben, REAC-ban, futballozott középpályásként, majd 2005-ben Németországban folytatta karrierjét. Az 1997-98-as NB II-es szezonban csatlakozott az Egyesületünkhöz. Részese volt az NB I-be való felkerülésnek, 1998-ban a Tiszakécske elleni osztályozó mérkőzésen is fűre lépett.

Több németországi csapatban is játszott (2005 FC Anker Wismar, 2006–2008 SV Lippstadt 08, 2008–2010 SC Herford, 2010–2011 VfL Herford, 2011–2012 VfB Fichte Bielefeld, 2012 TuS Dornberg).

Sokat tett azért, hogy a labdarúgásban folytathassa karrierjét. A kettős állampolgárság mellett, megszerezte a Sportschule Hennefben a német edzői képesítést, ennek köszönhetően 2012-től több német csapatnál is kapott edzői feladatokat (2013–2015 TuS Dornberg, 2015 SC Herford, 2015–2016 Arminia Bielefeld II).

A Bielefeldnél az első csapat mellett is kapott feladatokat a szakmai stáb munkáját segítve, felügyelte az akadémia munkáját és hozzájuk tartozott az U23-as együttes is. Sokrétű volt a munkája: edzéseket tervezett és vezetett, játékosokat és mérkőzéseket figyelt meg, véleményezett. Gyakorlatilag rendszeresen az első csapat vezetőedzőjének keze alá dolgozott.

2016-ban Mészöly Géza kérésére hazatért. A Szombathelyi Swietelsky–Haladásban kapott pályaedzői megbízást.

2018 februárjától a III. kerületi TVE labdarúgó szakosztályának utánpótlás szakmai igazgatója lett.